Svédország vagy Amerika? – Szabó Krisztián dilemmája és döntése

A korábbi háromszoros autókrossz Európa-bajnok Szabó Krisztián idén két vasat tart egyszerre a tűzben: az FIA Ralikrossz Európa-bajnokságon és a ChampTruck World Series-ben is a csúcsra tör.

Július első hétvégéjén viszont egyszerre két helyen kellene lennie, és ez az, amire még ő sem képes, ezért fájó döntést kellett meghoznia: melyik versenyre utazik el, és melyiket hagyja ki?

A 23 éves pilóta, aki idén mindkét bajnokságban szerzett már győzelmet, illetve győzelmeket, végül hosszas mérlegelés után úgy döntött, Svédországba utazik el, és a ralikrossz Eb aktuális futamán áll rajthoz, míg a charlotte-i kamionversenyt kényszerűségből kihagyja. Döntését a következőképpen indokolta:

„Év elején, amikor belevágtunk ebbe a kettős projektbe, bíztunk benne, hogy mindkét bajnokság összes futamán rajthoz tudunk majd állni, a hivatalos versenynaptárak közzététele után viszont már láttuk, hogy lesz 1-2 időpontütközés, amikor fájó döntést kell majd meghoznunk. Mindkét bajnokságban szeretnék minél jobban szerepelni és minél előkelőbb pozícióban végezni az év végi összesítésben, ezért sajnálom, hogy valahol az egyik versenyt most muszáj kihagynom” – kezdi.

„Nehéz volt a döntés, de végül úgy határoztunk, hogy július első hétvégéjén a svéd ralikrossz Eb-futamra utazunk el, azért, mert ez a bajnokság kevesebb versenyből áll, így itt arányait tekintve nagyobb pontkiesést jelentene a távollétem, mint Amerikában. Ha már muszáj volt döntenem, hogy melyik kezembe harapok bele, akkor inkább a több futamból álló bajnokság mellett döntöttem. Így látok több esélyt arra, hogy elérjem a célomat, és mindkét sorozat pontversenyében jó helyen zárjam az évet. Köszönöm kamionos csapatomnak, a Truck Race Team USA-nak, hogy megértették és elfogadták a döntésemet, sőt, még sok sikert is kívántak nekem a ralikrossz Eb-s szereplésemhez, mivel ők is azt szeretnék, ha mindig, minden versenyemen a maximumot tudnám kihozni magamból. Bízom benne, hogy megtalálják a megfelelő helyettesemet erre az egy hétvégére, és egymástól távol is eredményes versenyt tudunk teljesíteni mindketten. Alig várom, hogy július 17-19-én a Gateway Motorsports Parkban újult erővel támadjak a kamionnal az USA-ban!” – teszi hozzá végül Szabó Krisztián, aki a ChampTruck World Series-ben jelenleg a második, míg az FIA Ralikrossz Európa-bajnokság Super1600-as kategóriájában a negyedik helyet foglalja el a bajnoki pontversenyben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szabó Krisztián Pikes Peak-i győzelme és dobogói
Következő cikk Szabó Krisztián és a skandináv álom

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország