BRÉKING

Mick Schumachert az élről büntették meg: kilökte a riválisát

A hétszeres világbajnok fia rendkívül meggondolatlan volt, amikor a kilökés után nem engedte vissza maga elé a társát a német F4-es hétvége második versenyén a Nürburgringen. Súlyos pontokba került számára mindez.

Az első versenyt Mick Schumacher nagyon magabiztosan nyerte meg, így ezek után bizakodóan várhatta a folytatást a német helyszínen. Az élről a bajnokság éllovasa (Joey Mawson) indulhatott, mögüle a harmadik helyezettel (Mike David Ortmann), majd Schumacherrel.

Mick az első versenyhez hasonlóan nagyon jól kapta el a rajtot és azonnal feljött a második helyre Mawson mögé. Szerencsére a mezőny baleset nélkül abszolválni tudta a startot, így nem volt szükség a biztonsági autóra.  A 2. körben Schumacher hátulról megérintette Mawson autóját, aki megcsúszott és elvesztette az első helyét A visszajátszásokból kiderült, hogy Mick betette a gépet a belső ívre, majd Joey rátartott, és ezek után ért össze a két autó.

mick01

A versenybíróság egy körrel később megerősítette Schumacher bokszutca áthajtásos büntetését, amiért meglökte a riválisát. Minden bizonnyal sokkal jobb döntés lett volna a német részéről, ha visszaengedi maga elé a társát, mert így gyakorlatilag egy biztos dobogót, vagy egy esetleges győzelmet bukott el… Ralf Schumacher is csak csóválta a fejét a bokszutcában, amikor elhajtott mellette és a csapata mellett testvére fia.

24 perc volt hátra, amikor a biztonsági autót beküldték a pályára. Ezt kihasználva Schumacher teljesítette a büntetését, aki a 23. helyig csúszott vissza.  Az újraindításakor 17 perc volt hátra. Schumacher sokat nem várt, és két autót szinte azonnal bedarált. A következő körben újabb két versenyző mellett ment el.

A versenyt Mawson nyerte meg Vip és Nielsen előtt, addig Schumacher a 15. helyig tudott felzárkózni. Mawson ezzel az ajándékgyőzelemmel már 64 ponttal vezet Schumacher előtt, míg Ortmann hátránya 125 egység.

A hétvége harmadik és egyben utolsó versenye 14 óra 50 perckor kerül megrendezésre.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem sikerült a triplázás, de így is csökkentette a hátrányát Mick Schumacher
Következő cikk Mick Schumacher parádésan kerülte el a komoly ütközést Zandvoortban, de nem lehet boldog

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország