Nem valószínű, hogy a Mercedes megoldotta a gumiproblémáit

A Mercedes F1-es csapatának főstratégája, James Vowles figyelmeztetett, hogy „valószínűtlen”, hogy a csapat megoldotta a Silverstone-ban jelentkező gumigondokat, annak ellenére, hogy Spanyolországban erős futamot zártak.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Performance

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Miután a 70. Évfordulós Nagydíjon vereséget szenvedtek Max Verstappentől és a Red Bulltól, a Mercedes a barcelonai futam előtt Vowles elmondása szerint „elképesztő munkát” végzett a gumik hólyagosodásával kapcsolatos problémájának kiküszöbölése érdekében.

A versenyzők ezúttal drámák nélkül mehettek, és Lewis Hamilton domináns győzelmet aratott, míg Valtteri Bottas harmadik lett Verstappen mögött. „Silverstone után egyértelműen nagy hangsúly volt a gumikon, a gumikezelésen és a túlmelegedésen, amelyet a verseny során tapasztaltunk, beleértve a hólyagosodást” – mondta Andrew Shovlin a csapat egyik videójában.

Még több F1 hír:

„Csak pár napunk volt megoldani, és nyilván nem tudod drámaian megváltoztatni az autót a két esemény között. Barcelona kicsit más, magasabb leszorítóerővel. Nagyobb szárnnyal mentünk, mint Silverstone-ban, de ezt leszámítva nem fogod alapvetően megváltoztatni az autód viselkedését. Ezért azzal dolgozol, amid van, vagyis a beállításokkal és a gumik másfajta kezelésével.”

Shovlin elismerte, hogy nem volt könnyű a változtatások kiértékelése egy eltérő helyszínen. „Volt néhány terület, ahol nem az optimális tartományban voltunk Silverstone-ban, de a gond az, hogy ha nem ugyanazon a pályán versenyzel, ugyanolyan körülmények között, akkor ezt nem tudod rendesen felmérni” – magyarázta Shovlin.

„Barcelonában volt néhány apró változtatás a beállítások terén, és abban, hogy miként közelítjük meg a hétvégét gumihasználat terén. Boldogan mondhatom, hogy az a néhány napnyi elképesztő munka igazán kifizetődött a versenyen. Mi is menedzseltük a gumikat, ahogy Verstappen is, de amikor kellett egy kis extra sebesség, akkor az megvolt és rendelkezésre állt. Lewis pedig ki tudott hozni belőle egy tizedet a kulcspillanatokban.”

James Allison, Technical Director, Mercedes AMG and Andrew Shovlin, Chief Race Engineer, Mercedes AMG

James Allison, Technical Director, Mercedes AMG and Andrew Shovlin, Chief Race Engineer, Mercedes AMG

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Ennek megvolt a hatása. Valtteri számára nehezebb volt, mert ő követte a másik két autót a piszkos levegőben, és ettől még rosszabbá válik a túlmelegedés, azonban ennek ellenére is szépen hazahozta az autót, átvágott a forgalmon, és nagyjából alávágási közelségbe került Verstappenhez képest.”

„Ez hihetetlen változás ahhoz képest, ahol pár nappal azelőtt voltunk.” Shovlin mindezek ellenére azért elismerte, hogy Spanyolországban mások voltak a körülmények, és ezért még tapasztalhatnak nehézségeket más pályákon.

„Megoldottuk a problémákat? Nem valószínű. A silverstone-i helyzet más, mint ami Barcelonában történt. Folytatnunk kell a tanulást, folytatnunk kell a fejlődést. Azt kell, hogy mondjam viszont, hogy a spanyol körülmények az eddigi legnehezebbek közé tartoztak az évben.”

„Annyira meleg és annyira tikkasztó volt, de a realitás az, hogy mi így is remekül teljesítettünk, szóval mennünk és fejlődnünk kell tovább” – zárta gondolatát Andrew Shovlin, a Mercedes-csapat főmérnöke.


Az új protokoll szerint indította be a 2018-as autóját a Mercedes

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes motorguruja elutasította a Ferrari ajánlatát
Következő cikk Ezért nem tudta Bottas megelőzni Verstappent?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország