BRÉKING

A Red Bull szerint Verstappen idén elképesztő dolgokat csinált, és ennél is jobb lesz

Max Verstappen már most egy igen magas szintet képvisel, de még ennél is jobb lesz, miközben még mindig rettentően fiatal.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: FIA

Max Verstappen, Red Bull Racing at a team photograph
Max Verstappen, Red Bull Racing at a team photograph
Max Verstappen, Red Bull Racing
Max Verstappen, Red Bull Racing RB12
Max Verstappen, Red Bull Racing
Max Verstappen, Red Bull Racing
Max Verstappen, Red Bull Racing

A Red Bull holland versenyzője az egyik legfontosabb pilótájává vált a Forma-1-nek, hiszen nélküle a 2016-os idény nem sokat ért volna… Az idény során a legtöbb esetben ő mentette meg az adott hétvégét a látványos manővereivel és a remek teljesítményével.

Annak ellenére, hogy az első négy versenyen a Toro Rossónál versenyzett, és semmi köze nem volt az idei Red Bullhoz, azzal már az első versenyén nyerni tudott Barcelonában, és a bajnokság végén a két Ferrari között zárt.

2017-től akár még a bajnoki címért is harcban lehet a holland, ha a Red Bull és a Renault képes lesz ebben az ütemben fejlődni a kasznit és a motort illetően. Erre minden esélyük meg is lehet, hiszen jövőre új aerodinamikai szabályok lépnek érvénybe, valamint szabad lesz a motorfejlesztés, zsetonok nélkül.

„Legyen szó bármilyen sportolóról, valójában minden területen képesek fejlődni. Max minden egyes alkalommal tapasztalatot szerez, ami segít neki ebben.” – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.

„Abu Dhabiban egy nagyon érett vezetést mutatott be. Látván azt, hogy mit csinált a szuper-lágy és a lágy gumikkal, az valóban nagyon érett versenyzésre vall.”

Horner szerint a következő években ezekkel a tapasztalatokkal egyre jobbá és jobbá fog válni Verstappen, ami félelmetes, hiszen már most a legjobbak között van. A brit csapatfőnök úgy véli, Max tehetségét bizonyítja az is, hogy a számára ismeretlen autóval azonnal képes volt felvenni a tempót és úgy hajtani, mint a tapasztalt csapattársa.

„Lenyűgöző munkát végzett, amikor először ugrott be az autóba, és azzal rögtön nyerni is tudott. Ezen kívül még számos alkalommal állhatott dobogóra.”

„Nemcsak a barcelonai teljesítménye maradt meg bennem, mert Montrealban is nagyon erős volt, és Silverstone-ban is ragyogóan vezetett az esőben. Ausztriában szintén nagyon erős volt, és Japánban is nagyszerűen ment. Mexikóban is erős volt.”

„Brazília pedig egy abszolút kiemelkedő teljesítmény volt tőle, majd Abu Dhabiban újra nagyszerű munkát végzett.  A fentieknek köszönhetően egycsapásra a jövő nagy tehetségeként tekintettek rá.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg: „Szörnyű és förtelmes volt kikapni Hamilton-tól”
Következő cikk A Red Bull 83 versenykilométerrel veri a Mercedest 2016-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország