46 évvel ezelőtt a McLaren szörnyű tragédiát élt meg

46 évvel ezelőtt a McLaren szörnyű tragédiát élt meg

Ma 46 éve, hogy Bruce McLaren távozott az élők sorából, ezzel egy hatalmas űrt maga mögött hagyván. Túl fiatalon ment el…

Sokak számára ismerősen csenghet a név, elsősorban a McLaren miatt, mely jelenleg is tagja a száguldó cirkusz mezőnyének.

Bruce, aki 1937. augusztus 30-án látta meg a napvilágot, olyasvalamit tett, ami a sport egyik legfontosabb állomása volt: megalapította a McLaren F1-es csapatot!

Élete első versenyén 1959-ben állt rajthoz az F1-ben, méghozzá a Cooper csapattal Németországban. Bruce rögtön az ötödik helyen ért célba, majd a második futamán Marokkóban már nyerni tudott. A következő idényben szintén a Cooperrel versenyzett. Az új-zélandi egy monacói győzelemmel kezdte a szezont, majd még abban az évben Amerikában is nyerni tudott, míg a Brit Nagydíjon harmadik lett.

1958 és 1965 között a Cooper színeiben indult a versenyeken. A legjobb idénye a csapattal 1960-ban volt, amikor szintén győzelemmel kezdett, de ezúttal Argentínában. A szezon végeztével a második helyen zárt, míg a bajnok Jack Brabham lett. 1966-ra már a saját csapatával és a saját nevével fémjelzett istállóval állt rajthoz a legnagyobb kategóriában. Bruce egy nagyon professzionális és a végletekig precíz gárdát épített fel. Az eredmények fokozatosan jöttek, majd 1968-ban eljött a győzelem napja, amikor is McLaren a saját istállójával nyerte meg a Belga Nagydíjat.

AUTO - F1 1970 - PHOTO : DPPI BRUCE MCLAREN (NZ) / MCLAREN FORD - AMBIANCE - PORTRAIT

A híres pilóta és csapatalapító a 6. helyről várhatta a futamot, amit végül Pedro Rodríguez (BRM) és a harmadik Jacky Ickx (Ferrari) előtt fejezett be.

A legjobb idényét 1969-ben futotta, amikor is a bajnokság végén harmadik lett. Ebben a bizonyos évben azonban nem tudott nyerni. Az utolsó versenyén az 1970-es Monacói Nagydíjon állt rajthoz, közvetlen azután, hogy Spanyolországban második lett. A hercegségi versenyt A felfüggesztés problémája miatt nem sikerült befejeznie.

A halál 32 évesen érte utol 1970. június 2-án. Az angliai Goodwoodban egy új Can-Am kategóriájú versenyautót tesztelt, amikor az egyik kanyarban kicsúszott, majd becsapódott. Sajnálatos módon a pilótát holtan emelték ki a roncsok közül.

Azóta a McLaren 8 konstruktőri (1974, 1984, 1985, 1988, 1989, 1990, 1991, 1998), és 12 egyéni címet nyert (1974, 1976, 1984, 1985, 1986, 1988, 1989, 1990, 1991, 1998, 1999, 2008), miközben 182 győzelem és 155 pole áll a csapat neve mellett.

MOTORSPORT / F1 1960 1969

Legyél része valami nagynak!

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING