Kiss Pál Tamás folytatja a szárnyalást: megint legyőzhetetlen volt

Négyből négy Kiss Pál Tamás eddigi mérlege a Rallycross Országos Bajnokságban, miután a greinbachi versenyhétvégén is diadalmaskodott. Különleges helyszín az osztrák pálya Kiss Pál Tamás számára, hiszen első rallycrossos futamgyőzelmét itt szerezte 2007-ben, most pedig újabb trófeával gyarapodott a gyűjtemény.

Ez a siker azért is értékes, mert nemcsak a magyar, hanem az osztrák bajnokság versenyzőit is le kellet győzni. Az ellefelek mellet pedig a rakoncátlankodó technika is nehézzé tette a győzelmet.

Előfutamok - küzdelem az elemekkel

Szombaton egy előfutam és eső várta a pilótákat. Kiss Pál Tamás az első körben két osztrák versenyzővel, Max Pucherrel és Jürgen Weisszel csatázott a vizes pályán. A rajtnál a tapadás, vagy inkább annak hiánya, megviccelte Tomiékat, és kissé lemaradva eredtek Weiss nyomába. Kisebb csata után Tomi átvette a vezetést, megnyerte az időfutamot, és az összesítésben is elsőként zárt.

A második előfutam sima győzelmet hozott, Wieszt Jankó előtt majd 3 másodperces előnnyel lett első az összetettben Kiss Pál Tamás.

Az utolsó előfutam harmadik körében az autó úgy döntött újabb íveket keres a pályán, szinte teljesen irányíthatatlanná és kétkerékhajtásúvá vált. A boxban pillanatok alatt meglett a bűnös, a kardánkeresztet tépte szét a majd 600 lóerő. Tomi így is értékes pontokat mentett, negyedik lett a harmadik előfutam összesítésében, így első helyen jutott a döntőbe. A szerelők pedig ismét bizonyíthatták, hogy az élmezőnybe tartoznak, nemcsak a kardánkeresztet, hanem az autó alját is ki kellett javítaniuk, hiszen az elszabadult kardán óriási pusztítást rendezett.

777bc59b-b8ad-41b7-b8b4-bfc919c4776f

Elődöntő, döntő - Csak a motor hagyott ki, a koncentráció megmaradt

Az elődöntőben minden simán ment, az autó tökéletes volt, Tomi legyőzte Wieszt Jankót és Harsányi Zoltánt, és a tempó is rendben volt, a legjobb időt futotta az elődöntőkben. A másik ágon Pucher, Kárai, Höller volt a sorrend.

A döntőben Kiss Pál Tamás és Max Pucher indult az első sorból, és a rajtnál még minden a tervek szerint alakult. Aztán egy pici elektróda okozott nehéz perceket, az egyik gyertya meghibásodott, így a négykerékhajtást már csak három hengeressé vált motor szolgálta ki. A tökéletesen beállított autóval az eltűnt lóerők ellenére is sikerült az élen maradni, és Kiss Pál Tamás megnyerte a döntőt Kárai Tamás és Max Pucher előtt.

„Csodálatos hétvége volt, ismét remekül működött a csapat. A változó időjárási körülmények és a technikai problémák sem zökkentettek ki minket a ritmusból, így sikerült maximális pontszámmal zárnom ezt a hétvégét. Sajnos ünnepelni nincs időnk, a fiúk már készítik fel az autót az EB hétvégére. Külön köszönöm a szurkolóimnak, hogy elkísértek Greinbachba is, a születésnapomra tőlük kapott ajándék, a 360 fokos kamera felvételei pedig már megnézhetők a facebook oldalamon.” – mondta a célban Kiss Pál Tamás.

Pihenésre valóban nincs idő, a hétvégén Norvégiában folytatódik az Európa Bajnokság, június végén pedig Nyirádon rendezik az OB ötödik fordulóját.

Részletes eredmények: http://bit.ly/1O9Rr26

A bajnokság programja:

2016.03.12 ‐ 13 Slovakiaring (SVK)

2016.03.27 ‐ 28 Máriapócs

2016.05.15 ‐ 16 Máriapócs

2016.06.04 05 Greinbach (AUT)

2016.06.25 ‐ 26 Nyirád

2016.09.24 ‐ 25 Máriapócs

2016.10.08 ‐ 09 Nyirád

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kiss Pál Tamás az OB negyedik futamára készül: ismét tarol a magyar versenyző?
Következő cikk Kiss Pál Tamás ismét az EB-n, ezúttal Norvégiában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország